Most szar kedvem van és az a legidegesítőbb, hogy fogalmam sincs, hogy miért. Karácsony van tök vidámnak kéne lennem...de nem vagyok. Rohadt fáradt vagyok és nagyon felbassza az agyam, hogy nincs időm semmire. Egyre több a lecke, vásárolgatni kell karácsonyra, ajándékot csinálni és elegem van abból, hogy semmit nem tudok csinálni a barátnőimmel, mert minden nap van valami baromság amit meg kell csinálni. A téliszünetemet baszhatom, mert valaki megálmodta a nagyot és okosat, hogy minden szarból dogát írunk. És persze a buzi rajzokat is be kell fejezni, mert azolyanvicces. Persze ott van az a hatalmas üresség, amit már egy ideje érzek. Semmit nem vagyok képes érzelmi szinten lereagálni, SEMMIT! Ha vidámnak tűnök a suliba akkor se érzek az ég világon semmit. Olyan, mintha csak egy burok lennék, ami az eddig megszokott hangulatváltozásaimat tükrözi, de belül nincs semmi. Mindenbe csak a rosszat látom és mindig szomorú vagyok. Sehol sem érzem magam biztonságban. Otthon csak akkor tudok felszabadulni, ha nincs otthon senki. A suliba olyan emberek vesznek körbe, aki akármikor szemrebbenés nélkül hátbatámadnának(nem mindegyik). Az életemben két támaszpont van. Mese és Ella. Utálok ennyire függni valamitől vagy valakitől, de nem tudok ellene semmit se tenni. Nem tudom, hogy miért, hogy és mikor lettem ilyen, de abban biztos vagyok, hogy ha ezt a két támaszpontot elveszteném ez a burok is összetörne. Fogalmam sincs, hogy mi lenne belőlem ha ez megtörténne, de nem is akarom tudni. Annyira félek attól, hogy összeomlik körülöttem minden és már sose leszek olyan, mint rég.
"Do you know what's worth fighting for,When it's not worth dying for?Does it take your breath away.And you feel yourself suffocating?Does the pain weigh out the pride?And you look for a place to hide?Did someone break your heart inside?You're in ruins."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése