.

Emberek...nekem ehhez nincs kedvem...

...

Nah, most hogy nem írtam vagy másfél hónapja valószínűleg elég hosszú lesz.
Kezdjük az általánosítással. Szóval ez a nyaram...hát hogy is mondjam...pörög, mint egy be-speedezett gumikacsa. Alig voltam úgy tényleg itthon, mentem jobbra, balra, keresztbe, szét, át, össze, vissza és a fejemet majd elhagytam, mert mindig mással volt programom. A listámról hááááááááát...kb semmi nincs kész. De igazából nem is bánom. Sőt magasról teszek rá, mert az egészet azért írtam, hogy ne unatkozzak. Najó persze azért is, hogy teljesen királyan menjek középsuliba, de igazából mindenem megvan, ami kell és teszek annyira a emberiségre, hogy egyáltalán ne igényeljem a "menő"-séget. Vannak barátaim, haverjaim, ja és pasim is. :P De egyenlőre ott még nem tartok. Ami emlékezetes volta nyáron...gőzöm sincs, hogy miket csináltam és csak pár dologra emlékszem.
Kezdjük azzal, hogy amikor Mese és Ella nálam aludtak, reggel felhívta Mesét az apukája, hogy be tud minket vinni ingyen a strandra. (ja már emlékszem , előtte volt Mese névnapja és kint gitároztam neki  a Kp-ban, Ella meg csinált hármunkról egy rpc-t :D) Nagy nehezen összekészültünk és valahogy odataláltunk. Vittük Barnát is(Mese öccse) és ott lubickoltunk a vízben, fojtogattuk egymást, ahogy szoktuk. Egy kis strand volt, összesen két medencével és a medencék mellett volt az apukájának az irodája(merthogy ott dolgozik). Mi a tiltott helyeken majszoltuk a fincsi melegszendvicset és fejben kiröhögtük a többi emberkét, akik a pokolba kívántak minket, merthogy a büfét sem találták. Záráskor bemenekültünk és megvártuk, amég mindenki elmegy. Beszélgettünk egy csomót és azon gondolkoztunk, hogy mit fogunk csinálni a gyerekeinket, ha lesznek egyáltalán. Kimentünk és az egész strand a miénk volt. Ott és azt csináltuk, amit csak akartunk. Úgy visítozhattunk, ahogy akartunk. És nem...ez nem egy pornófilm xDDD. A sötétedésben lubickoltunk és senki nem szólt be, senki nem lökött arrébb. Maga volt  a szabadság. Utána átmentünk hozzám és megint ott aludtunk. Ezért király, ha a szüleim az egész hétvégét vidéken töltik.
Most pihenek egy kicsit a felidézésbe, mert elfáradtam. Addig is kifejtem, hogy a mi  a problémám. Szóval, hogy király, hogy emlékszem rá meg minden, de mint most is bebizonyosult, ezek az emlékek elég erőteljesen kopnak, minek következtében életem meghatározó pillanatai a feledés homályába vesznek. És most, hogy ezt a fantasztikus és teljes mértékben követhető mondatot megörökítettem inkább leírom gyorsan és félbehagyom ezt a bejegyzést. Tehát, mint mondtam nem elég leírni, mert az sem adja vissza teljesen, hanem inkább fényképezni kéne. Sokat. Mert olyan jó visszanézni a képeket, hogy milyen tré-hajó, szerencsétlen, hülyegyerekek voltunk régebben. És mostmár ehhez sincs kedvem szóval megyek inkább zenét hallgatni. És még mielőtt nagyon utálnátok be fogom fejezni.