A gépem olyan szinten el van baszódva, hogy az már nekem fáj. Nem igaz. Ha egyszerre meg van nyitva 3 oldal már rögtön meg van halva. Ha ír nekem valaki chaten örülök ha negyed óra múlva vissza tudok írni. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon idegesítő.
Hétfőn találkoztam Ákossal. Örültem neki, mert nem szeretek chaten ismerkedni. Van aminagyon tetszik benne és van ami nem. Amire rájöttem, hogy jó ölelgetni. Nem igazán beszéltünk sokat, annak is a nagy részét ő, mert én konkrétan végigröhögtem, mint egy retardál trollingoló csillámfaszláma....na mindegy. A lényeg, hogy szerintem nem ilyennek képzelt el és annyira már nem vagyok szimpi neki. Ez afféle megérzés féle és az bassza az agyam a legjobban, hogy nem tudom, mit gondol valójában. Az egyetlen személy akit mindketten ismerünk az Niki, viszont ő még nem tudott belőle kiszedni semmit.
A következő eget rengető problémám kb. olyan, mintha egy tinpicsát, egy hisztis kislányt és egy egyéniségtelen tömegembert ötvöznél. Azon gondolkodtam , hogy az ízlésvilágomba tartozó dolgok 99,99 % nem a fejemből jött....hanem a környezetemből. Minden.
Zene: A nővérem indította el és mindig éppen az befolyásolja akivel éppen beszéltem(pl. Fodi, Ákos, Máté). Igen nem véletlen, hogy mindegyik fiú. Mért akarok én ennyire megfelelni az idióta férfiaknak?
Tömegember utálat: Ha nem kezdik el a hozzám legközelebb lévők mondogatni az sem biztos, hogy a fila-táskás embereket kiröhögném. Sőt, egy időben nem voltam képes teljes mértékben felvállalni, hogy igen bazdmeg én rocker vagyok. Be akartam olvadni a tömegbe, mert féltem a másságtól.
Rajz: Már nem emlékszem, de szerintem amikor óvodában elkezdtem érdeklődni a rajz iránt az azért volt, mert túl akartam szárnyalni a nővérem. Láttam mit lehet kihozni egy üres rajzlapból. Szerettem rajzolni már akkor is, de nem vettem ennyire komolyan. Csak egy jó kis unaloműzőnek tekintettem, amit persze még mindig fejlesztettem az imént felsorolt okok miatt. De amikor láttam, hogy Mese mennyire komolyan veszi én is másképp kezdtem el hozzáállni. Már sokkal fontosabbnak tartottam, az életem részének, pedig még most sem rajzolok többet, mint régen. A festés is elkezdett érdekelni, pedig világéletemben utáltam a festéket.
Facebook: Nekem még azelőtt volt, mielőtt ennyire betört volna a köztudatba. És nem azért, hogy ismerősöket gyűlytögessek, hanem mert tele volt egy csomó akkoriban tök jónak tartott játékkal. Aztán mindenkinek lett. És azt kellett bámulnom, hogy mindenféle gyökér ribancok fantomnevekkel kurvapózos képeket pakolnak fel magukról. Ennyit erről. Aztán kérdéses volt, hogy gáz-e a face vagy nem. Most úgy vagyok vele, hogy szarom le, hogy ki mennyit van fent rajta egészen addig amég nem irogat olyan baromságokat az üzenőfalamra, hogy "az én legjobb barim" vagy "örökre emlékezni fogok rád, írd ki te is annak az üzenőfalára akit szeretsz" és hasonló egyéb baromságokat.
Mért? Mért akarok ennyire megfelelni a körülöttem lévő embereknek? És az a legrosszabb, hogy már fogalmam sincs, hogy mi az ami őszinte és mi az ami nem. Mert akaratomon kívül elhitetem magammal, hogy az a jó, amit a környezetem csinál és ezt utálom. Fogalmam sincs, hogy ha nem lennék ilyen kibaszott befolyásolható akkor milyen lennék. De igazából az lenne az igazi énem és nem tudom, hogy ez menyire van távol a mostanitól. És nem is fogom megtudni. És jól tudom, hogy ez nem a környezetem hibája. Nem azért vagyok ilyen mert az a célja a körülöttem lévő embereknek, hogy olyan legyek mint ők. Spontán reflexből lekoppintom őket és próbálok nekik megfelelni automatikusan és ez ellen semmit nem tudok tenni. Mindenki ízlésvilágában van valami ami megtetszik és lényegében ebből áll az én személyiségem. A 14 év alatt megismert emberek személyiségdarabjaiból. Ezért van az, hogy általában nem tudom eldönteni,hogy akkor mit is akarok pontosan. Azon gondolkozta, hogy az egyetlen, amit nem ás, hanem magam miatt kezdtem el az a gitározás. Akkor ezt kéne csinálnom? Vagy próbáljak megfelelni egyszerre az összes énemnek? Na és igazából a Károlyit miért választottam?
"I hitched a ride, until the coast. To leave behind, all of my ghosts. Searching for something, I couldn't find at home."
